Ma van a nyár szünet első napja, ami a lovardában azt jelenti hogy kezdődik a munka. Az Öreg tölgy farmon még csend volt, csak a lovak nyerítettek. A Nap sugarai arannyal takarták be a legelőket, a szél pedig kellemes levegőt hozott. Martin természetesen most is nyargalt a farm területén, vidàm hangokkal üdvözölte a nyarat. A kis shetlandi csak nem rég került ide, mivel mindig kicselezte a lovászokat és kinyitotta a zárakat már nem is akarták bezárni a bokszába. Apró, barna tarka herélt volt aki gúnyosan nyihogott a többi lónak, mikor edzettek vagy dolgoztak. -Jó reggelt Martin! Ugye megvédted a lovardát?- kérdezte Gábor a tulajdonos. Éppen most kelt fel, ő a feleségével egy kisebb tégla házban lakott a farm közepén a klub ház mellett. Még a nagyapjától örökölte a lovardát, és úgy gondolta hogy itt kell élni mindig is. A felesége Kriszta egy szőke, kedves fiatal nő volt, aki férjéhez híven imádta a lovakat. Gábor visszament a házba, de pár perccel később máris a lovak hangos nyerítésére lett figyelmes. A lovak hallották már lovasaik hangját és lépteit. Többnyire csak lányok jártak ide, viszont akadt néhány srác is, bár ők nem sportszerűen lovagoltak. Sok tanuló volt eredményes a maga sportágában, lovaik pedig remekül képzettek voltak. Az Öreg tölgy hatalmas fakapuja felé, egy kis kavicsos vezet be, mely a farmot összeköti a főúttal.
~*~*~*~*~
Miután mindenki megérkezett a farmra, elkezdődött a munka. Kisebb gyerekek tornáztak a legnyugodtabb lovon a kis Rickyn. Egy welsh herélt volt, màr 10 éve a lovardában dolgozott, szinte bevezette magát a bokszába vagy a legelőre. Zsófi mindig segédkezett a lovagoltatásban Katának, a lovasterapeutának amíg csak tudott. -Köszönöm hogy segítessz, igazán rendes tőled! De menj mert Melissa már egész biztosan vár rád.-mondta Kata. Ricky horkantással helyeselte társa mondandóját. Zsófi megállította a pónit és lesegítette a kislányt. Majd az oktatónak átnyujtotta a szárat és elindult az istálló felé. Arra felé menet ő is összefutott a kis Martinnal aki dobbantott a lábával. Természetesen a nasit követelte. A lány a táskájából elő vett egy kis csomag jutalom falatot és a tenyerébe zárta. Martin felé nyújtotta markát kinyitotta és a póni lassan odament érte és elvette. Èlvezettel ropogtatta jutalmát és követte a lányt. Zsófi belépett az istállóba és azonnal érezte a szalma és a lovak jellegzetes illatát. Beljebb ment, majd a jobb oldali öltözőve ment. -Szia Zoé! Topjoyjal edzetek ma is?-kérdezte -Szia! Természetesen nem...inkább lovagolok vele. Neki nem kell edzeni...-dünnyögte -Jah értem... Többiek? Zoé megrántotta a vállát, felhúzta a csizmáját és szó nélkül ki ment. A lány lerakta nehéz táskáját és átöltözött. Ahogy kilépett az ajtón, halk horkantásra lett figyelmes. Melissa volt az, Zsófi haflingije. A kanca 10 éves volt, imádta a gazdáját és a többi lóval is szívesen játszadozott. Kihajolt a boksz ajtó és lovasát várta. Gyönyörű izabella fakó volt. -Szia... -suttogta Zsófi. Megsimogatta a ló fejét majd bement a bokszba. Átkarolta lova nyakát, közben kis kopogásokat hallott maga mögül. A lovarda kutyája volt az Jake a vizsla keverék. Imádta a lovakat bár Martinnal voltak vitái néha. Főleg a simogatás miatt. A kutya át futott az istálló sötét folyosóján ki az udvarra. -Szia Zsófi! Nincs kedved ugrani? Vagy valami trükköt tanítani?-kérdezte Réka. -Dehogynem! Viszem a nyakmadzagot oké?-felelte.
~*~*~*~*~
Melissa és Zsófi már ott voltak a "suttogó" karámban. Éppen Rékára és Kócosra a deres welshre vártak. -Helló!-köszönt Evelin. Zsófi visszaintett a lánynak. Evelin lova My Lady volt, a 15 éves kisbéri, gidrán kanca. Az ugrópályára tartottak, a legközelebbi versenyre gyakoroltak. A verseny kanca bértartva volt, néhány éve került a lovardába. Evelin és lova nagyon ügyesek voltak, több szalagot és kupát szereztek a farm javára. Zsófi percek óta várt. -Úgy látszik valami gond lehet...-gondolta Zsófi. Felült lovára szőrén és kiindult a karámból. A kaput ló hátról nyitotta ki, és az istálló felé vette az irányt, ügetve. Odaérve a lány leugrott, egy oszlophoz kötötte lovát is, egy karabíneres vezetőszárral. Befutott az istállóba, Kócos bokszához és ott találta Rékát, aki a boksz sarkában ülve sírt. Zsófi bement barátnőjéhez és ő is leült egy kis széna kockára. -Hé! Mi a baj? -Az... hogy anyák... el... akarják adni Kócost... és Airant... Zsófi meglepődve hallotta a hírt. Az első kérdés ami eszébe jutott a Miért? volt. De inkább nem faggatta barátnőjét. Àtölelte és hagyta hogy sírjon. Kócos értetlenül nézett rájuk, nem sejtette mi a baj. Puha orrával bökdöste gazdáját.
~*~*~*~*~
Eközben a többi lány épp kilovagolt, nem is tudtak semmiről. Délceg a 8 éves magyar sportló vezette a többieket, a lovasa Maya volt. Ha nem ő mehetett volna az élen, egész biztos nem lett volna olyan nyugodt. Mögöttük Bori és Fecske a magyar félvér kanca ment. Ketten távlovas versenyeken vettek részt, így nem volt kérdéses hogy a fekete deres is az élen van a sorban. Royal és Bogi voltak a következők akik ma ugró edzés helyett a nyarat ünnepelték barátaikkal. Royal sárga gidrán volt bár őt nem mindenki ülte meg. Elég menős, temperamentumos volt egy kezdő lovasnak. A sorvégén pedig Nóri a 21 éves kisbéri ment, Andreával a hátán. Összeszokott páros volt, a ló pedig nyugodt és engedékeny. A lovarda legelőin túl jártak már egy gyönyörű réten. A nap sugaraitól a lovak szőre csillogott, csak úgy mint a zablák, kengyelek. Körülöttük füves dombok emelkedtek ahova piknikezni szokta menni. A gyönyörű időben míg egy két közeli fán virágok voltak. A lovak patáinak dobbanása töltötte ki a teret. Délceg hirtelen magasra emelte fejét, mikor meg látta az egyenes terepet. Vágtázni akart! -Egy kis vágta?-kérdezte Maya. -Oké!-mondták a lányok egyhangúan. Lovaikat azonnal vágtára sarkallták, ők pedig könnyített ülésben száguldottak. A lovak egyre gyorsabbak voltak, a szél pedig bele kapott sörényükbe. Ahogy közelebb értek a fákhoz, ügetve mentek tovább. -Szerintem álljunk meg és pihenjünk-szólt Bogi.- Jó volt Royal, ügyes vagy! Bogi megveregette lova nyakát dícséretként. Lépésre váltottak majd lovaikat megállapították. Leszálltak hátukról és az árnyékos fa alá vezették őket. Mindegyikük elégedetten prüszkölt és legelni kezdtek. Lovasaik felhúzták a kengyeleket a szárat pedig csomózva tették nyakukba, hogy békésen legelhessenek. Bori az egyik nagy fa törzséhez ült le. Fecske gazdájához közel maradt. Maya még tett egy kört Délceggel hogy eleget vágtázhasson. Visszatérve fejét leengedve már elégedettnek tűnt és ő is csatlakozott s többiekhez. A fák alól látható volt a farm, a hátsó legelőre kivezetett lovak. Minden olyan csendes volt a lányok körül. Olyan tökéletes. Hiszen lovaikkal vágtattak egy gyönyörű réten, most pedig pihennek a hatalmas virágos fák alatt. Mindenki ott ült a kellemes árnyékban. Az erős napsütés miatt most szebbek voltak a lovak. - Hé! Hát az ott mi? Egy ló?- kérdezte Bori. Felállt az árnyékból és távolba nézett. Mintha egy fekete lovat látott volna. Elindult a fekete dereshez, felült a hátára majd a farm felé fordította. Fecske még a zöld füvet rágcsálta, de lovasa hangjelzésére ez abba maradt. Bori szépen lassan felállt lova hátára. - Na mi az?- kérdezte Andi. Csend következett, majd Bori leereszkedett a nyeregbe. - Valami gáz van! Egy fekete ló van arra, de egész biztos nem a lovardából. És valahogy furán lép! Maya gyere velem, ti kövessetek minket. Maya azonnal felült a lovára, követte Borit. Lassú ügetésben indultak el, a többiek pedig lépésben. Majd megálltak. Bogi lova Royal rosszul tűrte az ácsorgást, kissé nyugtalanná vált. De a friss fű kiengesztelte. Nóri pedig hegyezte a fülét, többször a magasba emelte a fejét. Andi kezével intett Boginak hogy induljanak el ismét. Maya és Bori már távol jártak, a fekete ló pedig eltűnt. Percekig figyelték a tájat, mikor éles nyerítést hallottak. "Valami baj történt!" mondta Andi. Gyorsan elindultak a lovakkal, előbb ügettek majd vágtáztak. A lovak tudták a dolgukat, minél gyorsabban vágtattak. Egy kisebb emelkedőn meglátták Mayát és Délceget, a lány két karjával jelzett hogy lassabban jöjjenek. Lassan oda értek hozzájuk, de még mindig nem tudták hogy Bori merre van. - Nézzétek! Ez hihetetlen... Bori utolérte a lovat, az menekült volna, de megsérült a lába. Elég fájdalmas lehet, mert megadta magát, és lefeküdt. Bori próbálta megközelíteni hogy megnézze a sérülést, de a ló nem engedi.-mesélte Maya. Fecske a lótól távol állt, legelt. A titokzatos ló egy mén volt aminek a bal első lába sérült volt. Az a csődör gyönyörű volt, szikrázó fekete szőre szemkápráztató látvány volt. Szemeiben fájdalom, félelem és düh látszott. Sörénye és farka selymesen ragyogó. Egész biztos hogy nem akármilyen ló ez. Fara kerek volt, izmos nyaka pedig erős,íves. Füleit forgatta, fújtatott. Hogyan tovább? Felülni nem lehet rá, hozzá kötni egy másik lóhoz pedig veszélyes. "A földről felkelteni nehéz lesz, és az sem kizárt hogy nekünk támadhat" gondolkodott Bogi. - Mit tegyünk? Nem hagyhatjuk itt... A kancákra is veszélyes lehet... És ha Fecskével csalnánk el? Gyors ló... - tűnődött Bogi. - Tényleg...a sérülés miatt nem lenne előnye... -helyeselt Andi. Bogi Royal kantárszárát oda adta Mayának és csendben, kis léptekkel elindult Bori és a ló felé. Nem nézett a ló tekintetébe, csakis Borira. - Bori... Tudjuk a megoldást... Fecskével elcsalogatjuk... a sérülés miatt nem gyorsabb a lovadnál. Ráadásul fiatal, kitartó... Ez lesz a legjobb! - suttogta Bogi. Bori lassan bólintott és hátra lépett. Halkan füttyentett és szólította a fekete derest. Fecske befejezte a legelést, felemelte a fejét, és elindult a lányok felé. A lány csettegetett neki, hogy álljon meg. A ló hűségesen meg is állt. - Bogi ülj fel, és gyere ide Fecskével...készülj hogy meg is ilyedhet... Menj!- mondta Bori. Bogi hallgatott barátnőjére és felült a kancára. Ekkor a mén felemelte fejét, szaglászni kezdett. Fejét elfordította, mellső lábait maga elé rakta és felugrott a földről.- Tényleg...a sérülés miatt nem lenne előnye... -helyeselt Andi.Bogi Royal kantárszárát oda adta Mayának és csendben, kis léptekkel elindult Bori és a ló felé. Nem nézett a ló tekintetébe, csakis Borira.- Bori... Tudjuk a megoldást... Fecskével elcsalogatjuk... a sérülés miatt nem gyorsabb a lovadnál. Ráadásul fiatal, kitartó... Ez lesz a legjobb! - suttogta Bogi. Bori lassan bólintott és hátra lépett. Halkan füttyentett és szólította a fekete derest. Fecske befejezte a legelést, felemelte a fejét, és elindult a lányok felé. A lány csettegetett neki, hogy álljon meg. A ló hűségesen meg is állt. - Bogi ülj fel, és gyere ide Fecskével...készülj hogy meg is ilyedhet... Menj!- mondta Bori.Bogi hallgatott barátnőjére és felült a kancára. Ekkor a mén felemelte fejét, szaglászni kezdett. Fejét elfordította, mellső lábait maga elé rakta és felugrott a földről.
Amit érdemes tudni...
kis betekintés a múltba, jelenbe és a jövőbe
Egy decemberi délutánon kezdődött az egész. A hatalmas Lovas csoportban olyasmit posztoltam, hogy szereplőket keresek, egy lovas történetbe, mert megmagyarázhatatlan késztetést érzek, hogy írjak. Először 10 ember jelentkezett talán, mindenki lelkesedett. Mivel még nem volt hova felraknom a történetet a csoportban osztottam meg. Nemsokára regisztráltam a blogspotra - persze miután eldöntöttük hogy folytassam-, megszerkesztettem a blog külsejét, kapott fejlécet, jöttek a fejezetek és most jelenleg itt tartunk. A 7. fejezetnél. Furcsa belegondolni, hogy honnan indult a történet, és hova ért, mik történtek a fejezetekben, mennyire változott a blog, egyszerűen minden! Sokan várják az újabb fejezeteket, van, aki minden titkot tudni akar, s olyan is, aki most talál rá az oldalamra. Nekik csak azt üzenem: "Üdv a mi világunkban". Mivel ez nem csak egy blog, legalábbis nekem nem az, sosem volt csak blog. Egy darabka belőlem, egy kis élet, amit a fantáziánkon át élhetünk. Amiben nem csak egyedül én vagyok, hanem másokkal együtt.
Úgy hiszem, az írás élvezet. Szavakból mondatok, mondatokból fejezetek, fejezetekből pedig valamilyen csodás dolog lesz. Miközben írok, teremtek egy helyet, ami a szívemben van. Teremtek lelkeket, akik a szívemből vannak. Teremtek egy történetet, ami én vagyok, és mindig a jelenben fog játszódni. Ami sosem lesz a múlt, mert az nem létezik írás, olvasás közben.
A chatet kérlek használjátok annak módja szerint, legyetek mindenkivel udvariasak,lehetőleg ne hirdessetek! ☺ Minden kérdésre igyekszem válaszolni, de ezek elkeveredhetnek! Cseréket kérhettek később, amint az átalakítás befejeződik!
A nevem Viki, a nyáron töltöttem a 14.-et. Magyarország nyugati részében élek, szerencsémre van dolgom a lovakkal. Még hozzá sok, mert a hátsó udvarunkban lakik kettő is... Az egyikükről nem is kell talán beszélnem, mert mondhatni "ismeritek, csak nem tudtok róla". Nos, ő Monday, de a történetbeli Mephisto róla kapta a jellemét. Persze az én lovacskám nem ennyire vadóc. Aztán ott van mellette Liza, egy kanca csikó, aki még csak másfél éves. Ő valamivel nyugodtabb eset...
Még van 3 kutyám is. ☺ Persze őket is imádom!
Hogy ki is vagyok? Nem is tudom mit mondjak... A lényeg, hogy az Öreg tölgy előtt még nem volt hasonló történetem, sőt még blogom sem. De több, mint félév után, már nem is idegen nekem ez "világ".
Fontos még, hogy rettenetes mértékig lóbolond vagyok, persze tudom, hogy nem csak én. A történetet imádom írni, a szereplőimet is imádom egytől-egyig! ♥ Ők mindig segítenek ha megakadok, vagy nincs ihletem... Sőt, még a Facebook-csoportot is életben tartják!
Nekik igazán sok mindenért mondhatnék köszönetet, de remélem felesleges és tudják enélkül is, hogy szeretem őket!♥♥
your name here
information
Manarie li que vaqeriao; At vver eos et accusam dignissum qui blandit est praesent luptatum delenit aigue excepteur sint occae. Et harumd dereud facilis est er expedit distinct. Yoii rockem sockem mow-em yown. Manarie li que vaqeriao. Insert your links down below.
A szereplő lovak és lovasok többsége valós személyek. A karakterek személyisége és tettei írottak, azaz nem feltétlenül valóságosak rájuk nézve.
Lovasok:
Medve Zsófi: egy fiatal lány, akinek a mindene saját haflingi kancája, Melissa. Csodálatos párost alkotnak. Ez a lány igazán bele való és okos, barátjai és a lovak a legfontosabbak a számára. Aki ismeri tudja, hogy milyen kedves és jószívű. Második szenvedélye a lovaglás után a tánc. Amikor nem az istállóban van, a tánc együttessel próbál.
Papp Bori: egyértelműen a csapat főnöke. Ez tudatlanul is így van, az Old Oak Riders mindenben követi őt. Nagyon okos, tapasztalt lány. Imádja a kihívásokat és a kalandokat. Az ő lova Fecske akivel terepversenyken vesznek részt. Fekete deres kancája tiszteli és minden szavát érti tulajdonosának.
Bucsi Bogi: ő egy átlagos lány, jó humorú és mindenben benne van. Tapasztalt az ugratásban és mindennél jobban imádja a lovardát és lovát Royalt. Bori egyik legrégebbi barátja.
Dobi Zoé: az istálló nagy menője. Családja a környék egyik leggazdagabbja az ő apja. Lova Topjoy pedig egy nem mindennapi ló, mely külföldről érkezett az Öreg tölgybe. Zoé profin lovagol és -szerinte- a környéken nincs is párja.Lovával keményen edzenek az idei nyáron is, hogy ők legyenek a legjobbak. A többiekkel is tudatja ki is ő, nem fél a más elé állni és elmondani véleményét. De mostanában, összebarátkozott a többiekkel és ő is az Old Oak Riders tagja. Egyik legjobb barátnője a csapatból Kyra, akivel hasonló személyiségek.
Mikó Maya: lova Délceg az egyik leggyorsabb a farmon. Ő imád lovával vágtatni a farm mögötti mezőkön. Ez a lány egy igazi egyéniség, öltözéke és stílusa is páratlan. A jövő sztárja bújik meg benne. Bár ő nem annyira kivételes, gazdag de mégis az egyik legfontosabb lovas az istállóban. Csak ő tudja úgy megülni Délceget mint senki más. Barátnőit is nagyon kedveli, ha kell akkor kiáll értük. Titokban mindig is egy énekes akart lenni.
Téti Kata: az a lány aki mindenben részt vesz. Legyen az egy poén, verseny vagy bármi más. Életrevaló személyisége néha össze különbözik a többiekével, de ezután mindig is kibékül másokkal. Lova Nancy sérülése után egy másik lóval foglalkozik. Niki az egyik legjobb barátnője aki mindenben segít neki és akármit megbeszél vele. Amíg a többiek lovaiba szerelmesek, addig ő egy fiúba szeretett bele.
Szigeti Izabella: az egyik azok közül akik a lovardában aktívan versenyeznek és segédkeznek. Ha kell ő ott van! Lovát Ladyt imádja és nincs is más ló az életében akit jobban szeretne. Bár Katával régóta ismerik egymást, néha elég feszült a kapcsolatuk. Zsófi és ő mindig lovaikkal gyakorolnak a pályán vagy épp trükköket gyakorolnak velük. Az Öreg tölgy számára mindennél fontosabb, akár mindent kockára tenne a lovakért és barátaiért.
Czinege Regina: a "törzs" lovasok közé tartozik, még kiskorában kezdett el lovagolni a farmon. Ezért is ismer minden bokszot, épületet. Lovai Kócos és Airan egyszer veszélybe kerültek, majdnem eladták őket. Ekkor a többiek segítettek barátnőjüknek és megmentették lovait. Azóta hálás mindenkinek és amikor lehet segít a másiknak ahogy tud. Airan egy félős ló, aki bizalmatlan volt az emberekkel de mióta Regina megvette már sokkal jobb ló vált belőle.
Németh Evelin: a lovarda második legjobb díjugratója. Rengetegszer szerzett első helyezést lovával My Ladyvel a farm javára. Zoé őt kissé riválisnak tartja, bár Evelin erre nem ad okot. A lovardában néha tart kisebbeknek edzést, cserébe a lovának tartás díja alacsonyabb. Mikor nem oktat, akkor általában edz vagy barátaival lovagol ki. Kancája egy gyönyörű és rutinos ló.
Károlyi Kyra: Zoé társa, mindenben követi őt. De ha igazságtalannak látja barátnője viselkedését akkor ki áll az igazság mellett. Mások szerint semmi egyéni nincs benne és csak is Zoé dönt a tettei felől. Holott ő egy remek lovas, aki mindenkitől függetlenül cselekszik. Ha a fiúkról van szó csak annyit mond: NEM! Nagyon szép, de semmi esetre sem járna egy fiúval ha az csak a külsejére alapoz. Először még Zoé társa volt, majd inkább az Old Oak Riders teljes tagjává vált. Mióta oda került, imádja a farmot és nagy álma hogy egyszer ő is tulaja lehessen egy hasonló helynek.
Tóth Niki: az Öreg tölgy ló suttogója. Különös kapcsolata van a lovakkal, gyermek kora óta lovagol és sokszor vett részt szabadidomítási kurzusokon, melynek köszönhetően érti a lovakat. Memphistot az ismeretlen mént ő idomítja. Mellette Lord Avalonra is szán időt. Segédje Kata akivel ketten gyógyítják a lovakat akiknek bármi gondjuk van. Szerinte semmi különös nincs abban amit csinál, de a többiek szerint kivételes érzéke van ezekhez a csodálatos állatokhoz. Mindenkivel kedves és megértő, elsőnek a lovakat tartja az életében. Mások nagy tiszteletben tartják a tehetsége miatt.
Majnics Petra /Angi a történetben/: Lova Lucky egy fríz kanca. Kiskorában látta meg a vak gyönyörű csikót, akit azóta is szeret és ápol. Ketten megtanultak a többiekhez hasonló párost alkotni, bár ez sikertelen volt. Ők egymást kisebb jelekből, szavakból is megértik. Lucky gazdájának köszönhetően szinte mindenre képes amire a többi ló.
Kálmán Andrea: a többiek közt az egyik legérettebb lovas. Nóri nevű kancája már idős, de sosem hátrálnak meg. Sok mindent túl éltek már együtt, rengeteg jó pillanatuk volt. De a ló, korához képest nagyon élénk és gyors. Andi mindig tudja mi a teendő, a legjobb tervek tőle vannak. Tudásával mindenkinek segít legyen szó bármiről ami lovas.
Ma van a nyár szünet első napja, ami a lovardában azt jelenti hogy kezdődik a munka. Az Öreg tölgy farmon még csend volt, csak a lovak nyerítettek. A Nap sugarai arannyal takarták be a legelőket, a szél pedig kellemes levegőt hozott. Martin természetesen most is nyargalt a farm területén, vidàm hangokkal üdvözölte a nyarat. A kis shetlandi csak nem rég került ide, mivel mindig kicselezte a lovászokat és kinyitotta a zárakat már nem is akarták bezárni a bokszába. Apró, barna tarka herélt volt aki gúnyosan nyihogott a többi lónak, mikor edzettek vagy dolgoztak. -Jó reggelt Martin! Ugye megvédted a lovardát?- kérdezte Gábor a tulajdonos. Éppen most kelt fel, ő a feleségével egy kisebb tégla házban lakott a farm közepén a klub ház mellett. Még a nagyapjától örökölte a lovardát, és úgy gondolta hogy itt kell élni mindig is. A felesége Kriszta egy szőke, kedves fiatal nő volt, aki férjéhez híven imádta a lovakat. Gábor visszament a házba, de pár perccel később máris a lovak hangos nyerítésére lett figyelmes. A lovak hallották már lovasaik hangját és lépteit. Többnyire csak lányok jártak ide, viszont akadt néhány srác is, bár ők nem sportszerűen lovagoltak. Sok tanuló volt eredményes a maga sportágában, lovaik pedig remekül képzettek voltak. Az Öreg tölgy hatalmas fakapuja felé, egy kis kavicsos vezet be, mely a farmot összeköti a főúttal.
~*~*~*~*~
Miután mindenki megérkezett a farmra, elkezdődött a munka. Kisebb gyerekek tornáztak a legnyugodtabb lovon a kis Rickyn. Egy welsh herélt volt, màr 10 éve a lovardában dolgozott, szinte bevezette magát a bokszába vagy a legelőre. Zsófi mindig segédkezett a lovagoltatásban Katának, a lovasterapeutának amíg csak tudott. -Köszönöm hogy segítessz, igazán rendes tőled! De menj mert Melissa már egész biztosan vár rád.-mondta Kata. Ricky horkantással helyeselte társa mondandóját. Zsófi megállította a pónit és lesegítette a kislányt. Majd az oktatónak átnyujtotta a szárat és elindult az istálló felé. Arra felé menet ő is összefutott a kis Martinnal aki dobbantott a lábával. Természetesen a nasit követelte. A lány a táskájából elő vett egy kis csomag jutalom falatot és a tenyerébe zárta. Martin felé nyújtotta markát kinyitotta és a póni lassan odament érte és elvette. Èlvezettel ropogtatta jutalmát és követte a lányt. Zsófi belépett az istállóba és azonnal érezte a szalma és a lovak jellegzetes illatát. Beljebb ment, majd a jobb oldali öltözőve ment. -Szia Zoé! Topjoyjal edzetek ma is?-kérdezte -Szia! Természetesen nem...inkább lovagolok vele. Neki nem kell edzeni...-dünnyögte -Jah értem... Többiek? Zoé megrántotta a vállát, felhúzta a csizmáját és szó nélkül ki ment. A lány lerakta nehéz táskáját és átöltözött. Ahogy kilépett az ajtón, halk horkantásra lett figyelmes. Melissa volt az, Zsófi haflingije. A kanca 10 éves volt, imádta a gazdáját és a többi lóval is szívesen játszadozott. Kihajolt a boksz ajtó és lovasát várta. Gyönyörű izabella fakó volt. -Szia... -suttogta Zsófi. Megsimogatta a ló fejét majd bement a bokszba. Átkarolta lova nyakát, közben kis kopogásokat hallott maga mögül. A lovarda kutyája volt az Jake a vizsla keverék. Imádta a lovakat bár Martinnal voltak vitái néha. Főleg a simogatás miatt. A kutya át futott az istálló sötét folyosóján ki az udvarra. -Szia Zsófi! Nincs kedved ugrani? Vagy valami trükköt tanítani?-kérdezte Réka. -Dehogynem! Viszem a nyakmadzagot oké?-felelte.
~*~*~*~*~
Melissa és Zsófi már ott voltak a "suttogó" karámban. Éppen Rékára és Kócosra a deres welshre vártak. -Helló!-köszönt Evelin. Zsófi visszaintett a lánynak. Evelin lova My Lady volt, a 15 éves kisbéri, gidrán kanca. Az ugrópályára tartottak, a legközelebbi versenyre gyakoroltak. A verseny kanca bértartva volt, néhány éve került a lovardába. Evelin és lova nagyon ügyesek voltak, több szalagot és kupát szereztek a farm javára. Zsófi percek óta várt. -Úgy látszik valami gond lehet...-gondolta Zsófi. Felült lovára szőrén és kiindult a karámból. A kaput ló hátról nyitotta ki, és az istálló felé vette az irányt, ügetve. Odaérve a lány leugrott, egy oszlophoz kötötte lovát is, egy karabíneres vezetőszárral. Befutott az istállóba, Kócos bokszához és ott találta Rékát, aki a boksz sarkában ülve sírt. Zsófi bement barátnőjéhez és ő is leült egy kis széna kockára. -Hé! Mi a baj? -Az... hogy anyák... el... akarják adni Kócost... és Airant... Zsófi meglepődve hallotta a hírt. Az első kérdés ami eszébe jutott a Miért? volt. De inkább nem faggatta barátnőjét. Àtölelte és hagyta hogy sírjon. Kócos értetlenül nézett rájuk, nem sejtette mi a baj. Puha orrával bökdöste gazdáját.
~*~*~*~*~
Eközben a többi lány épp kilovagolt, nem is tudtak semmiről. Délceg a 8 éves magyar sportló vezette a többieket, a lovasa Maya volt. Ha nem ő mehetett volna az élen, egész biztos nem lett volna olyan nyugodt. Mögöttük Bori és Fecske a magyar félvér kanca ment. Ketten távlovas versenyeken vettek részt, így nem volt kérdéses hogy a fekete deres is az élen van a sorban. Royal és Bogi voltak a következők akik ma ugró edzés helyett a nyarat ünnepelték barátaikkal. Royal sárga gidrán volt bár őt nem mindenki ülte meg. Elég menős, temperamentumos volt egy kezdő lovasnak. A sorvégén pedig Nóri a 21 éves kisbéri ment, Andreával a hátán. Összeszokott páros volt, a ló pedig nyugodt és engedékeny. A lovarda legelőin túl jártak már egy gyönyörű réten. A nap sugaraitól a lovak szőre csillogott, csak úgy mint a zablák, kengyelek. Körülöttük füves dombok emelkedtek ahova piknikezni szokta menni. A gyönyörű időben míg egy két közeli fán virágok voltak. A lovak patáinak dobbanása töltötte ki a teret. Délceg hirtelen magasra emelte fejét, mikor meg látta az egyenes terepet. Vágtázni akart! -Egy kis vágta?-kérdezte Maya. -Oké!-mondták a lányok egyhangúan. Lovaikat azonnal vágtára sarkallták, ők pedig könnyített ülésben száguldottak. A lovak egyre gyorsabbak voltak, a szél pedig bele kapott sörényükbe. Ahogy közelebb értek a fákhoz, ügetve mentek tovább. -Szerintem álljunk meg és pihenjünk-szólt Bogi.- Jó volt Royal, ügyes vagy! Bogi megveregette lova nyakát dícséretként. Lépésre váltottak majd lovaikat megállapították. Leszálltak hátukról és az árnyékos fa alá vezették őket. Mindegyikük elégedetten prüszkölt és legelni kezdtek. Lovasaik felhúzták a kengyeleket a szárat pedig csomózva tették nyakukba, hogy békésen legelhessenek. Bori az egyik nagy fa törzséhez ült le. Fecske gazdájához közel maradt. Maya még tett egy kört Délceggel hogy eleget vágtázhasson. Visszatérve fejét leengedve már elégedettnek tűnt és ő is csatlakozott s többiekhez. A fák alól látható volt a farm, a hátsó legelőre kivezetett lovak. Minden olyan csendes volt a lányok körül. Olyan tökéletes. Hiszen lovaikkal vágtattak egy gyönyörű réten, most pedig pihennek a hatalmas virágos fák alatt. Mindenki ott ült a kellemes árnyékban. Az erős napsütés miatt most szebbek voltak a lovak. - Hé! Hát az ott mi? Egy ló?- kérdezte Bori. Felállt az árnyékból és távolba nézett. Mintha egy fekete lovat látott volna. Elindult a fekete dereshez, felült a hátára majd a farm felé fordította. Fecske még a zöld füvet rágcsálta, de lovasa hangjelzésére ez abba maradt. Bori szépen lassan felállt lova hátára. - Na mi az?- kérdezte Andi. Csend következett, majd Bori leereszkedett a nyeregbe. - Valami gáz van! Egy fekete ló van arra, de egész biztos nem a lovardából. És valahogy furán lép! Maya gyere velem, ti kövessetek minket. Maya azonnal felült a lovára, követte Borit. Lassú ügetésben indultak el, a többiek pedig lépésben. Majd megálltak. Bogi lova Royal rosszul tűrte az ácsorgást, kissé nyugtalanná vált. De a friss fű kiengesztelte. Nóri pedig hegyezte a fülét, többször a magasba emelte a fejét. Andi kezével intett Boginak hogy induljanak el ismét. Maya és Bori már távol jártak, a fekete ló pedig eltűnt. Percekig figyelték a tájat, mikor éles nyerítést hallottak. "Valami baj történt!" mondta Andi. Gyorsan elindultak a lovakkal, előbb ügettek majd vágtáztak. A lovak tudták a dolgukat, minél gyorsabban vágtattak. Egy kisebb emelkedőn meglátták Mayát és Délceget, a lány két karjával jelzett hogy lassabban jöjjenek. Lassan oda értek hozzájuk, de még mindig nem tudták hogy Bori merre van. - Nézzétek! Ez hihetetlen... Bori utolérte a lovat, az menekült volna, de megsérült a lába. Elég fájdalmas lehet, mert megadta magát, és lefeküdt. Bori próbálta megközelíteni hogy megnézze a sérülést, de a ló nem engedi.-mesélte Maya. Fecske a lótól távol állt, legelt. A titokzatos ló egy mén volt aminek a bal első lába sérült volt. Az a csődör gyönyörű volt, szikrázó fekete szőre szemkápráztató látvány volt. Szemeiben fájdalom, félelem és düh látszott. Sörénye és farka selymesen ragyogó. Egész biztos hogy nem akármilyen ló ez. Fara kerek volt, izmos nyaka pedig erős,íves. Füleit forgatta, fújtatott. Hogyan tovább? Felülni nem lehet rá, hozzá kötni egy másik lóhoz pedig veszélyes. "A földről felkelteni nehéz lesz, és az sem kizárt hogy nekünk támadhat" gondolkodott Bogi. - Mit tegyünk? Nem hagyhatjuk itt... A kancákra is veszélyes lehet... És ha Fecskével csalnánk el? Gyors ló... - tűnődött Bogi. - Tényleg...a sérülés miatt nem lenne előnye... -helyeselt Andi. Bogi Royal kantárszárát oda adta Mayának és csendben, kis léptekkel elindult Bori és a ló felé. Nem nézett a ló tekintetébe, csakis Borira. - Bori... Tudjuk a megoldást... Fecskével elcsalogatjuk... a sérülés miatt nem gyorsabb a lovadnál. Ráadásul fiatal, kitartó... Ez lesz a legjobb! - suttogta Bogi. Bori lassan bólintott és hátra lépett. Halkan füttyentett és szólította a fekete derest. Fecske befejezte a legelést, felemelte a fejét, és elindult a lányok felé. A lány csettegetett neki, hogy álljon meg. A ló hűségesen meg is állt. - Bogi ülj fel, és gyere ide Fecskével...készülj hogy meg is ilyedhet... Menj!- mondta Bori. Bogi hallgatott barátnőjére és felült a kancára. Ekkor a mén felemelte fejét, szaglászni kezdett. Fejét elfordította, mellső lábait maga elé rakta és felugrott a földről.- Tényleg...a sérülés miatt nem lenne előnye... -helyeselt Andi.Bogi Royal kantárszárát oda adta Mayának és csendben, kis léptekkel elindult Bori és a ló felé. Nem nézett a ló tekintetébe, csakis Borira.- Bori... Tudjuk a megoldást... Fecskével elcsalogatjuk... a sérülés miatt nem gyorsabb a lovadnál. Ráadásul fiatal, kitartó... Ez lesz a legjobb! - suttogta Bogi. Bori lassan bólintott és hátra lépett. Halkan füttyentett és szólította a fekete derest. Fecske befejezte a legelést, felemelte a fejét, és elindult a lányok felé. A lány csettegetett neki, hogy álljon meg. A ló hűségesen meg is állt. - Bogi ülj fel, és gyere ide Fecskével...készülj hogy meg is ilyedhet... Menj!- mondta Bori.Bogi hallgatott barátnőjére és felült a kancára. Ekkor a mén felemelte fejét, szaglászni kezdett. Fejét elfordította, mellső lábait maga elé rakta és felugrott a földről.
Szerzőijog
A blog egész terjedelmét szerzői jog védi! Mindeg jog fenntartva! Felhasználáshoz írásbeli engedély: e-mail-ben kizárólag!